
KreatívSpirit Önfejlesztő Podcast 30. adás – Bántalmazó vagy segítő kommunikáció?


KreatívSpirit önfejlesztő podcast újraindult októberben a 29. adással, amelynek a fő vezérfonala az együttérzés, amely nem azonos a sajnálattal. Mi a különbség a kettő között, és hova vezet a sajnálat? Ezt is megtudod ebből az ajándék adásból.
Elfogadás és beletörődés közti különbségről is hallasz, illetve az ingyenes előadás keretében bemutatom neked azt a folyamatot is, ami az önsajnálathoz, illetve a felelősségvállaláshoz vezet. Emellett pedig a hétköznapokban könnyen található tippeket is adok a számodra.
Kattints ide és hallgas rám, a szeretet hullámhosszán. Katt: KreatívSpirit Önfejlesztő Podcast 29. adás.
Elvileg automatikusan elindul a lejátszás ha rákattintasz a fenti linkre. Ha mégsem, akkor a kattintás után a Podcast oldal alján el tudod indítani az adás lejátszását.
Az alábbi visszajelzést nemrég kaptam egyik kliensemtől. Bár a köszönet nekem szól, de őt is köszönet illeti, hiszen rajta is múlt, hogy hajlandó volt az együttműködés alatt megváltoztatni hozzáállását.
A KreatívSpirit foglalkozások keretében nemcsak rengeteg tudatos és tudatalatti, lelki blokkot oldottunk, hanem rengeteg pozitív mintát (mint pld. Önajándékozó Programok) is integráltunk, amelynek köszönhetően teljes felelősséget tud vállalni döntéseiért. A jó döntések mentén pedig ki tudta bontakoztatni azt a női énjét, amely által nyitott lett az örömteli női létre, megtapasztalásokra. Ezáltal meglátta azt is, hogy a férfi áldás is lehet egy nő életében. Így találtak egymásra jelenlegi férjével, és tapasztalják az örömteli szerelemmel és szeretettel teli együtt létezést. 🙂
Anett erre az egyik jó példa. Ha szeretnéd Anett példáját követni az önfejlesztés útján, és úgy érzed, neked is segítségre van szükséged, hogy megtapasztald nőiséged örömteli létét, fordulj hozzám bizalommal, illetve A Női Bölcsesség Útján c. fb-csoportomban is szeretettel fogadlak.
UI.: Fb majdnem letiltott azért mert merészeltem megosztani a fenti sikert. Reméljük így bejegyzés formájában már nem fenyegetnek letiltással. De még ez sem ronthatja el az örömünket. 🙂
Szeretek a saját és klienseim példáin keresztül is utat mutatni neked, mert az önfejlesztés útján csodás tapasztalásokat élünk meg, mi, akik ezen az olykor nehéz, de gyönyörű ösvényen járunk. Ez alkalommal a női minőség átalakulásának lélekmagvas gondolatait hoztam el neked, egyik hölgy kliensem csodás felismerésein és tapasztalatain keresztül. Az alábbi esettanulmány alapján te is magadra ismerhetsz, illetve segíthet neked abban is, hogy saját női mivoltodhoz másképp állj hozzá, és te is az Éjszaka Királynőjévé válj.
Kliensemmel, – hívjuk ez esetben Amarillának (Konkrét esettanulmányhoz a személyiségi jogok védelmében, illetve tekintve, hogy intim témáról van szó, nem szoktam a klienseim nevét kiadni. Köszönöm a megértést!) – a női szerepek blokkjait oldottuk, és a saját nőiségének a megélésével kapcsolatos hozzáállását is elkezdtük megváltoztatni.
Szépen haladtunk ezen az úton, amikor beköszöntött a szerelem. Méghozzá a kölcsönös szerelem. Egyik alkalommal izgatottan mesélte kliensem, hogy most először több napos útra mennek a kedvesével, és várhatóan ezen az úton az első együttlét is megtörténik. Mégis egy felfokozott szorongás alakult ki nála, ahogy egyre közeledett az utazás időpontja.
Oldottuk az édesanyjával való kapcsolatot is, hiszen sem tőle, sem a családjában nem volt olyan idősebb nő, aki át tudta adni neki az igazi női bölcsesség kulcsát. A belső átalakulását és változását a külsőségekben is észre lehetett venni:
Tehát szép eredményeket értünk el, mégis, amikor várhatóan az első együttlét ideje közeledett, elkezdett szorongani. Ezzel a szorongással kapcsolatban érdekes módon édesanyjával való kapcsolatát kellett oldani, valamint felfedeztük, hogy tudatalatti lelki szolidaritásból az ő mintáját kezdte el követni. Ez okozta a szorongását.
Konkrétan új női mintát kellett megalkotnia az éjszakával kapcsolatban. Mit jelentett ez valójában? Amarilla édesanyja mindig kimerült volt és sokat betegeskedett. Ennek kapcsán gyermekkorától azt látta és tapasztalta, hogy ha hálóruhát hord a nő, akkor vagy beteg vagy álmos és fáradt. Sosem jutott eszébe a csábítás. Ez Amarilla ruhatárán is meglátszott, és felismerte, hogy mindig a kényelmes, akár „szakadt” és puha pizsamákat részesítette előnyben. Sosem jutott eszébe, hogy éjszaka is csábító legyen.
Az egyik (mesés elemeket is tartalmazó) meditáció közben ismerte fel, hogy csábító, szexi női énje Csipkerózsika álomba merült. Aztán együtt nevettünk, mert azt mesélte, hogy bár meditációban alvó Csipkerózsikának érezte magát, de még akkor is a használt praktikus (egyáltalán nem nőies és még kevésbé szexi) pizsamája volt rajta. Csipkerózsika pizsamában! Még a mesében sincs ilyen!
Meditáció közben feltettem neki a kérdéseket:
– Betegnek érzed magad?
Amarilla (továbbiakban A.): – Nem.
– Nőnek érzed magad?
A.: – Nem
– Hogy érzed magad a pizsamában? Kinek érzed magad valójában?
– Mint egy kislány…. és elkezdett keservesen sírni, teljes szívéből. És tudjuk hogy a sírás is az oldódás része. Majd ezután elmondta, hogy kislány korában neki kellett ápolnia édesanyját. Egyrészt azt érezte, hogy már felnőtt, másrészt pedig kislány akart maradni, mert hiányzott neki, hogy valaki megmondja, és megmutassa hogyan kell valójában felnőtt nővé válni.
Tudat alatt elaltatta magában azt a szexi, vonzó női minőséget, amit a szerelemben szeretett volna intim körülmények közt megélni felnőtt nőként. Ezt a tudatalatti blokkot oldottuk, és beépítettünk neki egy olyan bölcs női szexi mintát, aki a női bájakat tudja, hogy mikor, hol, és milyen mértékben tudja előhívni, és szeretettel, szerelemből megélni a kedvesével. Emellett a beteg, fáradt női mintát lecseréltük az életet igenlő, örömteli bölcs nőre.
Az oldás után rögtön bevásárolt magának szexi hálóinget, aminek az első éjszaka nagy sikere volt a kedvesénél. Vele már teljesen új nőként, a szexi Éjszaka Királynőjeként tudta megkezdeni az intim együttlétet.
Ha te is úgy érzed, hogy bölcs női éned még nem tud teljes mértékben érvényesülni az életedben, keress meg bizalommal és segítek neked a KreatívSpirit foglalkozások keretében. Ne várj alvó Csipkerózsikaként a „megmentő” hercegre. Válj az Éjszaka Királynőjévé még azelőtt, mielőtt az igazi szerelmed megérkezne.
Emellett pedig csatlakozhatsz a Női Bölcsesség Útján c. facebook csoporthoz is, ahol szintén szeretettel látlak, és lélekmagvas gondolatokkal lehetsz gazdagabb, ha te is a csoport tagjává válsz.
Sokféle jelzővel lehet illetni azokat a bejegyzéseket, verseket, amelyeket ebben a blogban közzéteszek. Ha egy szóban kellene megfogalmazni, akkor azt mondanám, (és ez egy általam megalkotott szóösszetétel), hogy Lélekmagvas gondolatokat szeretnék átadni neked ebben a blogban. A lélek esszenciáját igyekszem megragadni, és a lélekemelő sorokban is az esszenciális, magas minőség magvát próbálom elvetni, és érdekes, hasznos írásokon keresztül átadni számodra.
Remélem -e lélekmagvas gondolatok méltó táptalajra találnak lelkedben, amelyek kicsíráznak és gondolataidban, érzelmeidben, tetteidben szárba szökkennek, hogy gazdagítsák mindennapjaid. Amennyiben úgy gondolod, hogy mások számára is értéket képviselnek ezek az írások, akkor megköszönöm, ha a bejegyzések linkjét másokkal is megosztod.
2020-ban írtam az alábbi LélekMagvas verset, amelyet a Pál utcai fiúk c. musical egyik betétdala ihletett, és a vers sorát ma picikét átírtam:
Legyen szabad a légzés,
legyen szabad a létezés.
Szabadnak születtünk,
s, a szabadság a lételemünk.
Legyen szabad szólnunk,
egymásra mosolyognunk.
Szabadon érintsük és öleljük egymást
Ne menjünk a tömeg után, hanem válasszunk mást,
döntsünk a lélekemelő gondolatok, érzések és tettek mellett,
s tegyük ezáltal szebbé az életünket.
Legyen szabad szeretetünk örökké kimutatni,
és egymással megélni.
Legyen szabad az, aki a Tiszta Szándékot követi,
s a lelkét hűen megőrzi.
Maradjon szabad a kreatív, építő gondolat,
s menjen világgá a romboló Fekete Had.
Adjunk teret, s időt magunknak, s egymásnak.
Engedjük, hogy a tér és idő varázslatában szeretettel megnyíljunk egymásnak.
Emelkedjünk a lehúzó mátrix fölé,
korszakalkotó tetteinkkel álljunk egymás mellé,
s így válunk szabaddá mindörökké.
Versengés helyett, találjuk meg közös pontunkat,
hisz jelentős eredményt csak az együttműködés adhat.
Legyen szabad az ég,
legyen szabad a Föld,
váljon szabaddá az, aki rabnak érzi magát,
s szárnyalja mindenki túl a legszebb álmát.
Szeretettel írtam a fenti vers minden sorát, és remélem megérinti lélekmagodat a fenti gondolat, amely továbbcsírázva tettekben is finom és szép gyümölcsöt hozhat.