Halálközeli élményem

Halálközeli élményem

Halálközeli élményemet huszonéves korszakom elején (’90-es években) éltem meg.  Szokás szerint kimentem a lovardába, de lélekben máshol jártam. A lovassport olyan tevékenység, ahol nagyon ott kell lenni lélekben is, és oda kell figyelni a lovadra. Mivel nem volt saját lovam, aznap olyan lóra ültettek, amelyiket nem volt könnyű lovagolni, emellett sokan voltunk lovasok a fedeles lovardában.

Tudtam, hogy nem tudok majd kellően a lóra figyelni. Gondolatban máshol voltam, így a mentális testem sem volt jelen, csak a fizikai. Ez pedig a lovassportban életveszélyes és tilos ilyen lelkiállapotban lóra ülni. Akkor viszont ez engem egyátalán nem érdekelt. Ennek az lett az eredménye, hogy egy bakolásnál, előre szaltót csináltam, és bár már volt gyakorlatom hogyan kell “jól” esni, de ez alkalommal figyelmetlenségemnek köszönhetően “rosszul” estem. (Megjegyzés: Ez a ló nem azonos azzal, akiről az előző bejegyzésemben meséltem. Emellett szeretném leszögezni, hogy ez a baleset nem a ló hibájából, hanem az én figyelmetlenségemből adódott.)

Valahányszor leestem a lóról, nem volt semmi bajom, visszaültem. De ez alkalommal esésem után már föntről láttam a testemet.

Semmi fájdalmat sem éreztem. Tökéletesen jól és teljesen szabadnak éreztem magam.

Tudtam mi történt, felülről láttam, hogy odamennek a lovasok és az edzőm a testemhez, de engem a lenti történések már nem érdekeltek. Olyan szabadságot éreztem, amit addig sohasem. Szárnyaltam, és arra gondoltam, de jó, “mehetek vissza” – örültem. (Egyébként gyermekkorom óta emlékeztem arra, hogy valami csodálatos helyről születtem le a Földre. – Sok gyermek emlékszik erre, s erről egy későbbi bejegyzésben még írok részletesebben.)

“Ha ez a halál, akkor ez szuper!” – gondoltam, és eközben nemcsak határtalan szabadságot, de szokatlan szeretetáramlást is megtapasztaltam a halálközeli élmény folyamatában.

A felhőtlen örömöm nem tartott sokáig, mert nem jutottam messzire, csak a földtől pár méterre tudtam elszakadni, aztán éreztem, hogy egy láthatatlan falba ütköztem.

Ez meg mi!? – kérdeztem magamtól meglepődve.

Na, nem baj, – gondoltam – lejjebb ereszkedek, akkor talán “nekifutásból” majd sikerül átjutnom, és majd mehetek “mozizni”, – tervezgettem továbblépésem a spirituális birodalmakba.
Így is tettem, leereszkedtem, majd teljes erőmből szálltam fel, de megint nekiütköztem a láthatatlan falnak.

Ó, de én nem adom fel – gondoltam, megint megpróbálom. Kb. háromszori próbálkozás után, egy határozott, ellentmondást nem tűrő hang rám szólt: Menj vissza azonnal a fizikai testedbe!
Próbáltam ellenkezni, de abban a pillanatban elkapott egy örvény, és visszaszippantódtam a fizikai testembe, ezután pedig már éreztem a fájdalmat.

Ez a tapasztalat egyértelművé tette a számomra, hogy amíg nem jár le az időnk itt a Földön, addig nem mehetünk haza spirituális otthonunkba. Természetesen több alternatív kilépési idő is van, de “idő előtt” nincs engedély ezzel a választási lehetőséggel élni.

Ha te is megtapasztaltad a halálközeli élményt, és szívesen beszélgetnél velem ezekről a tapasztalatokról a KreatívSpirit Podcast egyik adásában, szeretettel várom a jelentkezésed.