Szerző: Kabany Csilla | máj 22, 2023 | Egyéb kategória, spirituális
A feladáshoz az önbizalomhiányon és a kifogásokon keresztül vezet az út. Egy nagymama meséje vissza tudja adni neked azt az erőt, amelyet a répa, tojás és a bab történetén keresztül illusztrál a számodra.
A nagymama története a répáról, tojásról és a babról:
„- Mama, feladom. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy tovább harcoljak. Minden rosszra fordul és ha végre sikerül egy problémát megoldanom, jön egy másik, ami tízszer rosszabb. Esküszöm, feladom.
Ekkor a nagymama rám nézett, letörölte a könnyeit az arcomról, majd bevitt a konyhába.
Három tálba vizet töltött, majd felrakta a tűzhelyre. Amikor elkezdtek forrni, mindegyikbe mást rakott. Az elsőbe sárgarépát, a másodikba tojást, a harmadikba pedig kávébabot tett. Húsz perc múlva a nagymama elzárta a gázt mindegyik edény alatt, majd egyenként kivette tányérra, ami megfőtt bennük.
– Mondd el, mit látsz? – kérdezte tőlem.
– Répát, tojást és kávét.
– Fogd meg a répát, törd össze a tojást, majd igyál egy korty kávét.
Nem nagyon értettem mire megy ki a játék, de belementem, mert tudni akartam.
– Látod, édesem, mindegyiket ugyanaz a csapás érte, mégis teljesen máshogy reagáltak. A répa erős, kemény és könyörtelen. Azonban miután a forró vízből kivettük lágy és gyenge lett.
A tojás először törékeny volt, hiszen csak egy vékony héj védi. A forró víz hatására viszont a belseje megkeményedett.
A kávé viszont teljesen máshogy reagált. Ahelyett, hogy megváltozott volna, ő változtatta meg a vizet.
– Te melyik vagy? – kérdezte. Amikor csapás ért, hogyan reagáltál?
Egy répa vagy, aki erősnek tűnik, de a fájdalom hatására meggyengül és elveszíti az erejét, vagy a tojás, ami alkalmazkodik, de idővel megváltozik, és megkeményedik belülről?
Itt egy kis ideig szünetet tartott. Látni akarta, hogy értem-e amit mond.
– A szellemiség bennünk egy folyadék, éppúgy, mint ezekben. Ha valami rossz történik, attól edzettebbek és rugalmatlanabbak leszünk. Kívülről ugyanúgy nézünk ki, de belül megkeseredünk és megkeményedünk.
– Olyan vagy, mint a kávébab? Amikor a víz felforrósodik, szabaddá teszi a kávét. Mindent eláraszt a csodálatos illat, és a víz íze is teljesen megváltozik. Kávé lesz belőle. Ha te olyan vagy, mint a kávé, a legrosszabb helyzetekben ahelyett, hogy feladnád, jobb és erősebb leszel és te magad változtatod meg a körülményeket magad körül.
Legyél kávé, édesem.
Mindig próbálj meg a kávé lenni!” (A történet írója ismeretlen)
Mindenkinek más-más az erőssége, és ezért fontos erősíteni a gyengeségeidet. Ekkor már nem másokra mutogatsz, nem sajnáltatod magad, hanem ha kell segítséget kérsz. Gyengeségeid erősítésében szívesen segítek neked, ha kéred, így utad során ahelyett, hogy elvesztenéd erőd és feladnád, felpezsdülnek az energiáid, felállsz a földről és immár lelkesen mész tovább utadon. Kifogások keresése helyett azokat a megoldásokat keresed és találod meg, ami még jobban megerősíti a lelked.
A KreatívSpirit lélekoldás során is használunk mesés elemeket, amelyek segítenek megerősíteni a lelked és ezen keresztül a kreatív megoldási ötletekhez téged elvezetnek.
Kívánom, hogy áldás kísérjen akkor is téged, amikor a nehézségek próbára tesznek téged.
Szerző: Kabany Csilla | máj 15, 2023 | Egyéb kategória, energiatisztítás, spirituális
A boszorkányok kifejezés hallatán általában mindig a mesék jutnak eszünkbe. Azok a mesék, ahol a boszorkány valami rossz, gonosz dolgot művel a főszereplővel. Boszorkányüldözés volt már a történelmünkben, amikor azokat a nőket üldözték a vatikáni pribékek, akik nem hajoltak meg az erőszakos „vallási térítők” előtt, hanem inkább a természettel való összehangolódást és annak bölcsességét használtak a mindennapokban, úgy, hogy másoknak is segítettek. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor tudjuk, hogy minden amit a felszínen mutattak, annak több oldala is van.
Semmi sem csak fehér vagy csak fekete. Most a jó „boszik” egyik dalának magyar fordítását teszem közzé a blogomban, bár sajnos a dal eredetijét nem találtam meg.

Carolyn Hillyer szépséges dalának fordítását teszem közzé, ami a szavak hatalmát is szolgálja. És emlékezz a sorokból előbukkanó tiszta erőre:
„Nézz át a ködön, hol az átjáró hív,
hol sűrű a homály, s a fátyol lehull.
Miről hittük, hogy elveszett, csak elrejtőzött,
és a halódó árnyékból messzi hang hív.
Égtünk a máglyán, de már kihűlt a testünk,
vízbe fojtottak, de már megtanultunk úszni.
Futottunk a kutyák elől, szembenézünk már velük.
A múlt kegyetlen volt, de mi nem adtuk fel!
A kör megtörött, de mi újra fonjuk,
a szövet elszakadt, de mi újra szőjük,
a bor fűszeres és a pohár tele
ez az éj a bizonyság, hogy mindent túléltünk.
Jöjj az elmével, mely élesen komisz!
Jöjj a nyelveddel, mely hasítja a követ!
Jöjj az akarattal, mely kemény, mint a gránit!
Jöjj az igazsággal, mit csontjaidban érzel!
Jöjj a vihogással és a szabad lélekkel!
Jöjj éleslátásoddal, s határtalanságoddal!
Jöjj a mélységeddel és kortalan bölcsességgel!
Jöjj a süteménnyel és a meleg főzettel!
Mi vagyunk a füstje a lángnak, mely mindig táncol.
A különbség mely végigfúj a csendes tömegen.
Mi vagyunk a szeretet a meg nem botló szívben.
És a por a gazdag, de rongyos úton.
Mi vagyunk a fák áldása és a vas átka.
A Hold szenvedélye és a Nap haragja.
Mi vagyunk kötés és oldás, minden, mi mágia.
Ezt választottuk, nekünk nem parancsol senki!
Hogy megmutasd a hited minden boszorkányban:
Csak a kannát kell feltenned melegedni.
Ahogy a fazék melegszik egyetlen parázson,
úgy rejtőzik sok minden egyetlen dalban.
A szellemek éjszakáján
A szellemek éjszakáján
A szellemek éjszakáján
Boszorkány és Banya, megannyi varázsige
A szellemek éjszakáján
Áldd meg ezt az üstöt és keverd meg jól.
A szellemek éjszakáján
A szellemek éjszakáján.”
A fenti sorokban benne rejlenek azok a kódok, hogyan tudod a hétköznapokban is megélni a jó értelemben vett varázslatot. Élj vele, hiszen benned van, és közben ne engedd, hogy az emlékezésben előbukkanó kollektív és egyéni sorsok fájdalmai haragot vigyenek a szívedbe a patriarchális világrend, és a férfi-energia felé. Ez az egyik legnagyobb próbatétel, hogy bár ha még bántottak is férfiak, ezt a fájó emléket feldolgozd, elengedd, és félelem, harag helyett a szeretet bölcsességévé alakítsd át. Így tudsz szeretetteli egységet a másik nemmel kialakítani, ami már igenné válik a szívetekben, egységben.
Hiszen a múltat megszenvedte nő és férfi. Egy erőként, férfi-női egységben, együtt tudunk Új Életet, jobb sorsot teremteni önMagunknak.
Amikor olyan kliensek jönnek hozzám, akiket előző életükben azért bántottak, mert merészeltek az intuíciójukra hallgatni, használták egyéb különleges képességüket, akkor nemcsak tudatalatti, hanem testi és sejt szinten is oldjuk ezeket a blokkokat. Tudat alatt működnek ezek az ún. programok, és jelen életben különböző kihívások kapcsán jön megint a hasonló próbatétel azért, hogy itt és most végre feloldódjon és az energetikai rabságból kioldódjon, kiszabaduljon a lelke, miközben a jelenben fizikai testben éli tovább hétköznapjait. Így már félelmek nélkül tudnak együttműködni a Forrással/Teremtővel, és sokkal tisztábban és magabiztosabban haladnak az önfejlesztés útján is.
Ha úgy érzed, benned is vannak félelmek különleges képességeiddel kapcsolatban, segítek, hogy ezek a félelmek feloldódjanak és szeretettel, bölcsen használd ezen képességeid, amelyek benned rejlenek.
Szerző: Kabany Csilla | máj 22, 2022 | spirituális
A Lelked Kertje című alkotás több apró versből áll, és a végén egy történetté áll majd össze. De -e verses gyűjtemény többre hivatott, s hogy mit ad még neked, azt idővel te is megérted, megérzed és megtapasztalod. S hogy milyen zene ihlette? Hamarosan azt is megtudod, de annyit elárulok, a zenének is köze van a kert szépségéhez.
Kitárul a világ c. vers a Lelked Kertje című sorozatból:
Kitárul a világ,
elhajlanak a fák.
Utat engednek
a gazos indák.
Látják a lelkemet a kerti növények,
támogatják utamat a kert állatai.
Utam kissé kanyarog,
s egy elágazáshoz érek.
Lelkem szava megsúgja,
szívem merre menne,
s én lelkem suttogását követem.
A kert dala elkísér utamon,
s találkozom vele az úton.
Azzal fut össze utunk,
akivel lelkileg összetartozunk.
Utunkon együtt haladunk,
s felfedezzük egymásban azt a világot,
amelyet most kibontakoztatunk.
Mint a virág szirmai,
úgy tárulnak fel életünk kockái.
Lelkünk kertjében immár ketten vagyunk,
felfedezzük kertünk minden zugát,
átjárjuk egymással
kertünk szépséges birodalmát.
A birodalmunkba csak a szívünket engedjük be,
s a kertkapun kívül
tovább őrizzük -e értékes kertből szedett esszenciát.
Lelkünk dala egybeforr,
s együtt táncolunk -e dalra,
így haladunk utunkon könnyedén táncolva
Szerző: Kabany Csilla | ápr 22, 2022 | spirituális
Ma van a Föld Napja, és ez alkalommal azt a mesét mondom el, amelyet megálmodtam. Álmomban is nagyon sok tanítást kaptam és kapok folyamatosan, de erről még később fogok írni. Most következzen részlet a meséből, amit megálmodtam:
Egy alkalommal manók vendége voltam álmomban. Először a borzas manók házában falatoztam, majd elkísértek az erdő széléig. Onnan már egyedül mentem a rétre.
A réten néhány színes manóval találkoztam.
Volt köztük néhány színes gyerek manó is. Azt tudni kell róluk, hogy amíg egy színes manó gyerek, addig még szivárvány színű ruhácskában van, viszont felnőtt korukra kialakul, ki, milyen színt képvisel.
Ennek megfelelően, ha pld. egyikük sárga manó, akkor neki a cipője, orra és a sapkája is sárga felnőtt korára.
Ahogy megpillantottam a réten a színes manókat, láttam, hogy jókedvűen tornáznak, de nagy szél fújt, ráadásul a fű is nagyra nőtt, alig látszottak ki a hatalmas fűszálak közül.
Segítek nekik – gondoltam álmomban. Így hát elkezdtem lelapogatni egy területet azért, hogy a tornázó színes manókat ne zavarják a szélben hajladozó hatalmas fűszálak. Alighogy nekifogtam a műveletnek, elém állt egy manó, és sértődötten csak ennyit mondott: – Nahát! Ez jellemző az emberekre! – és a többiekkel együtt sértődötten elvonultak.
Egy fiatal színes sárga manó viszont ottmaradt velem és így szólt:
– Látom, hogy jószándékú vagy, de tudatlan. Ti emberek elfelejtettétek, hogyan kell alkalmazkodni a természethez, de mi ezt napi szinten műveljük. Nézd csak! – mondta, és abban a pillanatban besétált a szél által ide-oda hajladozó fűszálak közé, kézen állt, és közben ügyesen és hajlékonyan hajladozott ő is, a szélben ringó fűszálakkal együtt.
– Vagyis minket nem zavar soha a természet, mert mi nemcsak alkalmazkodunk hozzá, és minden természeti jelenséghez, hanem játszani is tudunk vele. Méghozzá úgy, hogy közben senkit és semmit sem sértünk.
Szerző: Kabany Csilla | ápr 19, 2022 | energiatisztítás
Biztos te is átélsz olykor olyan anyagi nehézségeket, amelyektől mielőbb szeretnél megszabadulni. Amikor picit jobban odafigyelsz a gondolataidra, a gátló energiák közül, a tudatos blokkokat te is nyakon csípheted. Most adok neked néhány olyan példát és tippet, amelyekkel átalakíthatod a pénzügyi helyzeteddel kapcsolatos tudatos blokkjaidat, támogató szokásgondolatokká.
Az alábbi példákban olyan szokásgondolatok szerepelnek, amelyek a pénzzel, és a pénzhiánnyal, illetve a pénzügyi bőséggel kapcsolatosak.
Mik azok a szokásgondolatok? Olyan gondolatokat hívunk szokásgondolatoknak, amelyeket sokszor már észre sem veszel, de amelyek bizony hatékonyan programozzák tudatalattidat, és ezeknek a programoknak a mentén magadhoz vonzod a szokásgondolatoknak megfelelő élethelyzetet.
Most két mondatot ragadok ki egyik kliensem pénzügyi gondolatai közül:
„Nekem az Isten pénze sem elég.” – mondta nekem ezt egyik kliensem nemrég.
Ezt a mondatot most darabokra szedem, és több nézőpontból tudatosítom a számodra is, hogyan blokkolta kliensemet ez a gondolat, amelyet gyakran mondogatott a pénzügyi helyzetével kapcsolatban.
Nézzük a fenti mondat elemzését, energetikai hatás szempontjából:
- Istennek nincs pénze.
- Mivel Istennek nincs pénze, a nulla pénzösszeg neked biztos nem lesz elég, úgyhogy egyetértek veled: Isten pénze nemcsak neked, de senkinek sem elég.
- Miért épp Isten nulla összegű pénze kellene neked?
- Ha az életben képes vagy bizonyos dolgokat, és helyzeteket megteremteni, akkor – mivel a pénz is egy energiarezgést képvisel – a pénzt is képes vagy megteremteni, és magadhoz vonzani.
- A pénzt úgy tudod Istennel vagy Forrással együttműködve megteremteni, hogy változtatsz a fent említett és az ehhez hasonló korlátozó gondolataidon.
Miért kell így kivesézni ezt a mondatot? Mert a tudatalattidnak teljesen mindegy, hogy ez csak egy mondás, amit nem szó szerint kell érteni. A tudatalattid ennek ellenére gondoskodik róla, hogy soha ne legyen elég pénzed, hiszen ebben a gondolatban épp ez a fő vezérvonal.
Kimondattam a kliensemmel azt a mondatot, hogy: „Lemondok Isten pénzéről.”
Ezzel az állítással nem a pénzről, hanem a nulla pénzösszegről mondott le, és elkezdett nyitni a pénzügyi bőség felé.
Egyre több a bevételem. Ha úgy fogalmaznál, hogy: hatalmas bevételem van, miközben alig jössz ki a fizetésedből, akkor itt egyből felbukkanna a kételkedés, és hatástalan lenne a pozitív megerősítés.
Az alábbi gondolatok azonban segítenek neked megalapozni a pénzügyi bőséget megteremtését:
Bevételem folyamatosan növekszik.
A pénz a barátom.
Egyre jobban bánok a pénzzel. Ha azt mondanád, hogy: „Extra jól bánok a pénzzel”, miközben tele vagy adósságokkal, és pénzhiánytól szenvedsz, akkor ezt a gondolatot kapásból el is utasítod, így pedig nem lenne semmilyen hatása az „Extra jól…” kezdetű pozitív gondolatnak.
Ha megfigyelted, a fenti megerősítő gondolatokat, ezek olyan mondatok, amelyek valamilyen folyamatot írnak le, illetve pozitív érzelmi hozzáállást támogatják.
„Állandóan valamilyen tartozásunk van.” – hangzott a következő megállapítás. Nos nincs ennél jobb szokásgondolat ahhoz, hogy folyamatosan olyan élethelyzeteket produkálj, amiben a tartozás és az adósság szerepel.
Vállald a felelősséget, ha éppen valóban tartozol a banknak vagy valaki másnak. De a tartozással kapcsolatos dolgokat is lehet pozitívan, előremozdítóan kezelni.
Ha azt mondanád, hogy: „Megszűnt a tartozásom.” Ez a gondolat ellentmond a jelenlegi helyzetednek, amennyiben jelenleg van valamilyen adósságod. Azáltal, hogy olyan „pozitív” mondatokat ismételgetsz, amely jelenlegi helyzetednek ellentmond, ezáltal ez a kijelentés konfliktust és zűrzavart okoz a tudatodban és megoldás helyett csupán egy „kellemes” álomvilágot teremtesz magadnak, miközben az adósság terhe egyre jobban nyomaszt téged.
Nézzük, melyek azok a megerősítések, amelyek segítenek téged a megoldásban egy adósággal teli helyzetben:
A tartozástól és adósságtól való megszabadulásban segíthet ez a gondolat is: „A tartozásom folyamatosan csökken.” Ez a kijelentés tudatos elmédnek is sokkal jobban elfogadható, és valóban elkezdesz olyan helyzeteket és megoldásokat megteremteni, amelyek a tartozásodat a nullára redukálják. Hiszen a tartozás rendezése valójában egy folyamat.
Ha a tartozásodból sikerül időről időre törleszteni valamennyi összeget, ünnepeld meg!
Ez is segít téged abban, hogy elismerd azt a sikert, hogy egyre kevesebb a tartozásod, és felelősséget vállalsz a pénzügyeidért. Az öröm érzése pedig segít kitartani neked az adósságrendezés folyamatában, s egyben rávilágít arra is, hogy a felelősségvállalás örömteli folyamat is lehet.
Ha szeretnéd a tudat alatt megbúvó korlátozó gondolataidat is feltárni és átalakítani, akkor keress meg nyugodtan skype-on vagy személyesen.
És ha nemcsak a pénzügyi bőséget szeretnéd megteremteni, hanem az élet más területein is szeretnéd átélni a teljes bőséget, akkor ajánlom számodra a Bőség a KÖB-ön c. programot.