Szerző: Kabany Csilla | ápr 28, 2022 | spirituális
Most főleg a családi morfogenetikus (ill. kvantum) mezőkről írok neked, hiszen a családi morfogenetikus mezőnk rendkívül nagy hatással van tudatalattinkra, és életünk minőségére.
Ahhoz, hogy megértsd, hogyan működik egy csoport – akár egy faj – morfogenetikus mezője, először egy kísérletet mutatok be neked:
Angliában az 1920-as években megfigyelték: Egy kék cinege rájött, hogy az ajtók elé kitett tejes üveg tetejét átütve hozzáfér a tejhez.
Ez a tudás kis idő múlva 100 mérfölddel arrébb is megjelent, bár a cinegék általában nem repülnek 15 mérföldnél messzebbre.
1947-ben már nemcsak Angliában volt általános a cinegék tejes üveggel kapcsolatos viselkedése, hanem Hollandiában, Dániában és Svédországban is.
Időközben az idegen megszállás alatt 8 évig ugyan szünetelt a tejkiszállítás Hollandiában, ráadásul a kék cinegék átlagosan csak 5 évig élnek. Ennek ellenére 8 év után újra megjelentek a cinegék az ajtó előtt, és megdézsmálták a tejesüvegeket.
Ez az ún. kritikus tömeg univerzális szabálya. Minél többen elsajátítanak egy tudást, vagy átélnek egy tapasztalatot, annál jobban megszilárdul ez az életminta, és annál többen csatlakoznak ehhez a mintához.
Ez a tudás pedig beíródik a csoport morfogenetikus mezőjébe, és akár generációk múlva is megjelenhet. Nemcsak az állatoknál, hanem az emberek esetében is működik ennek az információs térnek a hatása, amelyet nemcsak morfogenetikus mezőnek, hanem tudatmezőnek, kvantummezőnek vagy mátrixnak is szoktunk hívni.
Most a családi morfogenetikus mezőről szeretnék néhány érdekességet leírni neked, és máris jobban megérted, hogy miért tapasztalod azt, hogy a családban vannak, vagy voltak olyan események, amelyek ismétlődnek.
Amikor a lélek leszületik egy családba, azonnal elkezd hatni rá a család morfogenetikus mezője.
Ez a hatás nagyrészt nem a tudatos elménken keresztül, hanem a lelkünkön és tudatalattinkon keresztül van ránk hatással. Erősíthetünk, vagy gyengíthetünk ezen a hatáson, sőt át is alakíthatjuk ezeket a generációs mintákat, tehát mi is hatással vagyunk a morfogenetikus mezőre, mi is létrehozhatunk olyan új pozitív programokat, mintákat amelyeket “beírhatunk” ebbe a családi mezőbe.
Arról már az előző bejegyzésemben is olvashattál, hogy mi van ebben a morfogenetikus mezőben. Azt még érdemes tudni, hogy a családi morfogenetikus mezőben tárolt információk akár generációkra visszamenően is befolyásolhatják az életed. És igen: teljesen mindegy, hogy ismerted-e azt a családtagodat, akinek az energiája hatással van rád. Amikor a lelked és a tudatalattid nyitott azokra az energiákra és történésekre, amit az ősöd élt meg, akkor aktivizálódnak életedben ezek az energiák.
Például jómagam már pici korom óta imádom a lovakat, pedig a szüleimnek elvileg semmi köze nem volt a lovakhoz, sőt szegény család révén, elvileg csak álmodhattam arról, hogy valaha is lovagolni fogok.
Aztán kiderült, hogy a dédapámnak volt egy hatalmas birtoka, és egy egész ménese, amit sajnos elkártyázott. Tehát a lelkem innen örökölte a lóimádatot.
Azt a vágyamat, miszerint a lovaglás életem meghatározó része legyen, s amely megvalósult álmot hosszú évek óta tapasztalom, kitartásomnak köszönhetem.
Igen, jó hír, hogy nemcsak a negatív generációs mintákat, hanem a pozitív örömteli mintákat is aktivizálhatjuk életminőségünk javítása érdekében.
Ha pedig úgy érzed már most szeretnéd kideríteni miért van a családodban negatív ismétlődő minta és szeretnéd ezt a mintát átalakítani, akkor szeretettel várlak az egyéni KreatívSpirit lélekoldó-önfejlesztő foglalkozásokon személyesen, vagy skype-on.
Szerző: Kabany Csilla | márc 2, 2022 | spirituális
Tisztázzuk a MORFOGENETIKA szó jelentését, hiszen ha megkérdezném szerinted konkrétan mit jelent ez a szó, biztosan nem tudnál válaszolni. Hacsak nem vagy kutató, valamely ehhez kapcsolódó tudományos területen. Ezzel indítjuk a Spirituális Alapfogalmak sorozatát, amely arra hivatott, hogy megmutassam neked, a spiritualitás nem egy elvont valami, hanem jelen van a hétköznapokban.
Nézzük először az értelmező szótári alakot: A morfogenezis, magyarul alaki fejlődést jelent.
Konkrétabban: Élő organizmus, vagy az organizmus egy részének, szerkezeti tulajdonságainak egy része.
Ebből következően mit jelent a morfogenetika?
Morfogenetika = Alakfejlődés
Konkrétabban: Egy élő szervezetnek, mint egésznek formai, szerkezeti, vagy lényegi fejlődését, és megnyilvánulását jelenti.
A fentiekből következik, hogy vannak egyéni morfogenetikus mezők, és létezik a fő morfogenetikus mező is.
Vagyis a Föld bolygón a morfogenetika magánban foglalja a tudatossággal rendelkező dolgokhoz, tárgyakhoz, épületekhez, állatokhoz, növényekhez és emberekhez kapcsolódó fizikai, érzelmi, és mentális energiákat egyaránt.
Egyéni morfogenetikus mezeje van az embereknek, csoportoknak (szervezeteknek, cégeknek, településeknek, országoknak is) állatoknak, növényeknek, épületeknek és tárgyaknak egyaránt.
Az egyéni morfogenetikus mezőkre pedig hatással van a Fő Morfogenetikus mező is. Ez fordítva is igaz, az egyéni morfogenetikus mezők hatással vannak a Fő Morfogenetikus mezőre.
A fő morfogenetikus mező (amelyet Kollektív Tudatnak is hívunk) magában foglalja a tömegtudatot.
Mit jelent ez valójában?
No, ez a rész ismerős lesz a számodra: Azt jelenti a Fő Morfogenetikus mező, hogy minél több ember gondolja, vagy cselekszi ugyanazt a dolgot, annál többen követik (és ez nemcsak a virtuális, hanem a való világban is így van).
Ebben a morfogenetikus mezőben megtalálható minden valaha élt élőlény gondolatainak (hitrendszereinek) és érzelmeinek (energiáinak) a felhalmozódása.
Nagyon fontos, hogy a hitrendszerekhez milyen érzelmeket kapcsolunk, mert -e kettővel (gondolatainkkal és érzelmeinkkel) teremtjük meg életünk eseményeit.
Igaz ez akkor is, ha például azt hiszed, hogy ha a tükör összetörik az 7 évig balszerencsét hoz a számodra, vagy a házra. Ha ehhez félelemmel teli érzelmet kapcsolsz akkor így is lesz.
Vagy ha azt hiszed, hogy ha patkót, vagy négylevelű lóherét találsz, akkor szerencsés vagy, és örülsz ennek, akkor örömteli eseményeket fogsz megteremteni. De az örömteli eseményeknek valójában semmi köze a patkóhoz, vagy a lóheréhez.
Amihez köze van, az a hitrendszered, gondolataid és a hozzá kapcsolt érzelmek. Jelen példában: az öröm, mint érzelem.
A Fő Morfogenetikus mezőre is érvényesek az Univerzális Törvények.
Az egyik ilyen törvény, hogy tisztelet illeti azt, amely korábban már létezett.
Például a közlekedésben fontos szerepe volt annak idején a lovaknak, majd idővel felváltották őket a gépkocsik.
De: A lovak a mai napig is fontos szerepet töltenek be a Föld bolygón, csak a szerepük változott.
A cikkem elején említettem, hogy mindennek, és mindenkinek van tudatossága. Van tudatossága az épületeknek és a tárgyaknak is, bár igaz, nem olyan szinten, mint egy embernek.
Miért lehet fontos az épületek tudatossága, morfogenetikus mezeje?
Mert nekik is van történetük. Egy több lakásos társasháznak sok lakója van, ezáltal a ház tudatossága a lakók gondolatiból és érzelmeiből áll össze, és ennek a háznak a morfogenetikus mezője hatással van a házban lévő lakásokra, lakókra is.
A házban lévő lakásoknak szintén van önálló morfogenetikus mezője.
Hogyan működik egy lakás morfogenetikus mezője?
A lakás vagy bármely más épület ugyan nem tud érezni, gondolkodni, cselekedni, de az ingatlan morfogenetikus mezője mindazok energiáját felveszi és tartalmazza, akik valaha megfordultak ott. Például egy új ház esetében, a ház mindazok energiáját tárolja, akik a házépítés alatt bármilyen munkálatot végeztek az építkezés során.
Vagy egy olyan házban, ahol öngyilkosság történt, a történésnek a traumatikus lenyomatát, öngyilkosság programokat, kétségbeesést, és még egyéb negatív energiákat őriz a lakás morfogenetikus mezője.
Az ingatlanok morfogenetikus mezeje (energiamező, vagy mátrix) tehát hatással van a benne élők, vagy tartózkodók energiamezejére. A jó hír, hogy mindkét energiamezőben lévő blokkokat tisztíthatjuk, és kiépíthetünk olyan pozitív mintákat, amelyeket pozitív, előrevivő, fejlődő mintaként belehelyezünk ebbe az energiamezőbe.
Egyik esetben például a lakás személyes morfogenetikus mezejéből kellett tisztítani a veszteség, szegénység és kilátástalanság programjait.
Ha szeretnéd eladni a lakásod, akkor tudnod kell, hogy ha a ház, illetve a lakásod morfogenetikus mezőjében túl sok félelemmel teli érzelmi lenyomatok, vagy egyéb negatív hitrendszerek vannak, akkor ezt az érdeklődők is megérzik, és nehezebb lesz eladni a lakásodat.
A KreatívSpirit Önfejlesztő Podcast első adásában is szó esik a morfogenetikus mezőről, más nézőpontból.
A morfogenetikus mező tisztítását a KreatívSpirit lélekoldás foglalkozáson is megtapasztalhatod, illetve ha szeretnéd megtanulni, hogyan kell tisztítani ezeket és egyéb más energiákat, akkor – többek közt – megtanulhatod ezt is a KreatívSpirit Alapozó workshopon vagy mentorprogram keretében.