Ahelyett, hogy feladnád – Egy nagymama meséje

Ahelyett, hogy feladnád – Egy nagymama meséje

A feladáshoz az önbizalomhiányon és a kifogásokon keresztül vezet az út. Egy nagymama meséje vissza tudja adni neked azt az erőt, amelyet a répa, tojás és a bab történetén keresztül illusztrál a számodra. 

A nagymama története a répáról, tojásról és a babról: 

„- Mama, feladom. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy tovább harcoljak. Minden rosszra fordul és ha végre sikerül egy problémát megoldanom, jön egy másik, ami tízszer rosszabb. Esküszöm, feladom.
Ekkor a nagymama rám nézett, letörölte a könnyeit az arcomról, majd bevitt a konyhába.
Három tálba vizet töltött, majd felrakta a tűzhelyre. Amikor elkezdtek forrni, mindegyikbe mást rakott. Az elsőbe sárgarépát, a másodikba tojást, a harmadikba pedig kávébabot tett. Húsz perc múlva a nagymama elzárta a gázt mindegyik edény alatt, majd egyenként kivette tányérra, ami megfőtt bennük.
– Mondd el, mit látsz? – kérdezte tőlem.
– Répát, tojást és kávét.
– Fogd meg a répát, törd össze a tojást, majd igyál egy korty kávét.
Nem nagyon értettem mire megy ki a játék, de belementem, mert tudni akartam.
– Látod, édesem, mindegyiket ugyanaz a csapás érte, mégis teljesen máshogy reagáltak. A répa erős, kemény és könyörtelen. Azonban miután a forró vízből kivettük lágy és gyenge lett.
A tojás először törékeny volt, hiszen csak egy vékony héj védi. A forró víz hatására viszont a belseje megkeményedett.
A kávé viszont teljesen máshogy reagált. Ahelyett, hogy megváltozott volna, ő változtatta meg a vizet.
– Te melyik vagy? – kérdezte. Amikor csapás ért, hogyan reagáltál?
Egy répa vagy, aki erősnek tűnik, de a fájdalom hatására meggyengül és elveszíti az erejét, vagy a tojás, ami alkalmazkodik, de idővel megváltozik, és megkeményedik belülről?
Itt egy kis ideig szünetet tartott. Látni akarta, hogy értem-e amit mond.
– A szellemiség bennünk egy folyadék, éppúgy, mint ezekben. Ha valami rossz történik, attól edzettebbek és rugalmatlanabbak leszünk. Kívülről ugyanúgy nézünk ki, de belül megkeseredünk és megkeményedünk.
– Olyan vagy, mint a kávébab? Amikor a víz felforrósodik, szabaddá teszi a kávét. Mindent eláraszt a csodálatos illat, és a víz íze is teljesen megváltozik. Kávé lesz belőle. Ha te olyan vagy, mint a kávé, a legrosszabb helyzetekben ahelyett, hogy feladnád, jobb és erősebb leszel és te magad változtatod meg a körülményeket magad körül.
Legyél kávé, édesem.
Mindig próbálj meg a kávé lenni!” (A történet írója ismeretlen)

Mindenkinek más-más az erőssége, és ezért fontos erősíteni a gyengeségeidet. Ekkor már nem másokra mutogatsz, nem sajnáltatod magad, hanem ha kell segítséget kérsz. Gyengeségeid erősítésében szívesen segítek neked, ha kéred, így utad során ahelyett, hogy elvesztenéd erőd és feladnád, felpezsdülnek az energiáid, felállsz a földről és immár lelkesen mész tovább utadon. Kifogások keresése helyett azokat a  megoldásokat keresed és találod meg, ami még jobban megerősíti a lelked.

A KreatívSpirit lélekoldás során is használunk mesés elemeket, amelyek segítenek megerősíteni a lelked és ezen keresztül a kreatív megoldási ötletekhez téged elvezetnek.

Kívánom, hogy áldás kísérjen akkor is téged, amikor a nehézségek próbára tesznek téged.

 

A jó boszik titka – verses mondóka, szavak hatalma

A jó boszik titka – verses mondóka, szavak hatalma

A boszorkányok kifejezés hallatán általában mindig a mesék jutnak eszünkbe. Azok a mesék, ahol a boszorkány valami rossz, gonosz dolgot művel a főszereplővel. Boszorkányüldözés volt már a történelmünkben, amikor azokat a nőket üldözték a vatikáni pribékek, akik nem hajoltak meg az erőszakos „vallási térítők” előtt, hanem inkább a természettel való összehangolódást és annak bölcsességét használtak a mindennapokban, úgy, hogy másoknak is segítettek. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor tudjuk, hogy minden amit a felszínen mutattak, annak több oldala is van.

Semmi sem csak fehér vagy csak fekete. Most a jó „boszik” egyik dalának magyar fordítását teszem közzé a blogomban, bár sajnos a dal eredetijét nem találtam meg.

szavak hatalma

Carolyn Hillyer szépséges dalának fordítását teszem közzé, ami a szavak hatalmát is szolgálja. És emlékezz a sorokból előbukkanó tiszta erőre:

„Nézz át a ködön, hol az átjáró hív,
hol sűrű a homály, s a fátyol lehull.
Miről hittük, hogy elveszett, csak elrejtőzött,
és a halódó árnyékból messzi hang hív.

Égtünk a máglyán, de már kihűlt a testünk,
vízbe fojtottak, de már megtanultunk úszni.
Futottunk a kutyák elől, szembenézünk már velük.
A múlt kegyetlen volt, de mi nem adtuk fel!

A kör megtörött, de mi újra fonjuk,
a szövet elszakadt, de mi újra szőjük,
a bor fűszeres és a pohár tele
ez az éj a bizonyság, hogy mindent túléltünk.

Jöjj az elmével, mely élesen komisz!
Jöjj a nyelveddel, mely hasítja a követ!
Jöjj az akarattal, mely kemény, mint a gránit!
Jöjj az igazsággal, mit csontjaidban érzel!

Jöjj a vihogással és a szabad lélekkel!
Jöjj éleslátásoddal, s határtalanságoddal!
Jöjj a mélységeddel és kortalan bölcsességgel!
Jöjj a süteménnyel és a meleg főzettel!

Mi vagyunk a füstje a lángnak, mely mindig táncol.
A különbség mely végigfúj a csendes tömegen.
Mi vagyunk a szeretet a meg nem botló szívben.
És a por a gazdag, de rongyos úton.

Mi vagyunk a fák áldása és a vas átka.
A Hold szenvedélye és a Nap haragja.
Mi vagyunk kötés és oldás, minden, mi mágia.
Ezt választottuk, nekünk nem parancsol senki!

Hogy megmutasd a hited minden boszorkányban:
Csak a kannát kell feltenned melegedni.
Ahogy a fazék melegszik egyetlen parázson,
úgy rejtőzik sok minden egyetlen dalban.
A szellemek éjszakáján
A szellemek éjszakáján

A szellemek éjszakáján
Boszorkány és Banya, megannyi varázsige
A szellemek éjszakáján
Áldd meg ezt az üstöt és keverd meg jól.
A szellemek éjszakáján
A szellemek éjszakáján.”

A fenti sorokban benne rejlenek azok a kódok, hogyan tudod a hétköznapokban is megélni a jó értelemben vett varázslatot. Élj vele, hiszen benned van, és közben ne engedd, hogy az emlékezésben előbukkanó kollektív és egyéni sorsok fájdalmai haragot vigyenek a szívedbe a patriarchális világrend, és a férfi-energia felé. Ez az egyik legnagyobb próbatétel, hogy bár ha még bántottak is férfiak, ezt a fájó emléket feldolgozd, elengedd, és félelem, harag  helyett a szeretet bölcsességévé alakítsd át. Így tudsz szeretetteli egységet a másik nemmel kialakítani, ami már igenné válik a szívetekben, egységben.

Hiszen a múltat megszenvedte nő és férfi.  Egy erőként, férfi-női egységben, együtt tudunk Új Életet, jobb sorsot teremteni önMagunknak.

Amikor olyan kliensek jönnek hozzám, akiket előző életükben azért bántottak, mert merészeltek az intuíciójukra hallgatni, használták egyéb különleges képességüket, akkor nemcsak tudatalatti, hanem testi és sejt szinten is oldjuk ezeket a blokkokat. Tudat alatt működnek ezek az ún. programok, és jelen életben különböző kihívások kapcsán jön megint a hasonló próbatétel azért, hogy itt és most végre feloldódjon és az energetikai rabságból kioldódjon, kiszabaduljon a lelke, miközben a jelenben fizikai testben éli tovább hétköznapjait. Így már félelmek nélkül tudnak együttműködni a Forrással/Teremtővel, és sokkal tisztábban és magabiztosabban haladnak az önfejlesztés útján is.

Ha úgy érzed, benned is vannak félelmek különleges képességeiddel kapcsolatban, segítek, hogy ezek a félelmek feloldódjanak és szeretettel, bölcsen használd ezen képességeid, amelyek benned rejlenek.

Boldog sorsok

Boldog sorsok

Néhány éve írtam az alábbi új évi verset. Azonban tudjuk jól, hogy az idő csak illúzió. Mi, akik folyamatosan tapasztaljuk, hogy milyen kihívásokkal teli, ugyanakkor csodás megtapasztalások várnak az önfejlesztés és spiritualitás útján, képesek vagyunk (megfelelő keretek közt) formálni sorsunkat. Élj te is  teremtő képességeddel, és tapasztald meg, hogy te magad is képes vagy sorsodat átformálni. Ezt kívánom neked nemcsak az új évre, hanem egész életedre:

 

Boldog sorsok c. vers – szeretettel írta: Kabany Csilla

Hátrahagyod a múltat,

s a szíved most utat mutat.

Időtlen idők óta,

járod a saját utad.

 

Vándor vagy, s utadon társak kísérnek,

útitársak sorsod ösvényén,

valakik olykor bántanak,

s vannak akik szeretnek,

valamiben mind egyek:

az életedben téged tanítani jöttek,

fogadd el őket, mert áldások ők neked.

 

Igen, több társad is van,

s rajtad múlik meghallod-e szíved suttogását,

megérzed-e szíved kihez vonzódik.

Ellenállsz szíved mágneses, gyengéd vonzásának?

Vagy engeded, hogy a vonzásból boldogság legyen,

és életed irányítsa a szeretet, s szerelem?

 

Múlik az idő itt a Földi dimenzióban,

de az időtlenségben mindig Most van.

Nincs értelme halogatnod azt, amit nagyon szeretnél,

mert ideje van annak, amit most szíved szerint megteremtenél.

 

Gondolj úgy az újra,

mint varázslatos kalandra,

és életed hasonlítani fog egy csodás ajándékra.

 

Te döntöd el kivel osztod meg ezt az ajándékot,

és ha szíved a szeretet előtt őszintén kitárod,

megsokszorozod ezt a varázslatot.

 

S ha még nem tetted meg,

van egy javaslatom:

Kezdd úgy az új évet,

hogy kezedbe veszed életed,

és a boldogságra irányítod a figyelmed.

 

Figyelmed iránya immár a boldogságra fókuszál ma.

Dönts úgy, ezt a fókuszt megtartod minden napra.

Így a Boldog Új Évből,

Boldog Sorsok válnak,

boldogságot hozva az egész világnak.

 

 

Most védve vagyok? – Tévhitek és valóság

Most védve vagyok? – Tévhitek és valóság

Előző bejegyzéseimben már taglaltam a dimenziókapuk, más lények hatásait. Most az energetikai védelemre szeretnék részletesebben kitérni. Ha belegondolunk, az igazi valóság valójában nem lineáris időből áll, hanem minden most van. Ez a tény is csak a valóságunk egy szelete. Azt pedig, hogy az idő is csak egy illúzió, azt a szinkronicitások megtapasztalása során is megéljük. Az idő és tér görbülete időnként feltárul előttünk és a mi felelősségünk, hogyan bánunk az energiákkal, mert nagy hiba, ha mindent az energetikai védelemtől, védőangyaloktól várunk.

Amikor felkészülök a spirituális foglalkozásokra, akár önmagamat, akár mást tisztítok, mindig létrehozok egy tiszta, védett teret, védelmet kérek önmagamra, a másikra és (főleg ha a másik fél távol van), a kettőnk közt lévő kapcsolatra és kommunikációra is. 

Tévhit: Az energetikai védelem körülötted van, bármit megtehetsz, semmi „bajod” nem lesz.
Valóság: Fontos ebben az esetben is az egyéni felelősségvállalás!

Mire gondolok valójában? Annó egy nagyon fiatal tanítványommal történt: Megtanítottam neki a KreatívSpirit alapjait, amelyben az is benne van, hogyan tudsz hatékony, és hosszútávú energetikai védelmet létrehozni, mire kell odafigyelni, stb. Nagyon lelkesen gyakorolt, s egy alkalommal kétségbeesve hívott fel, hogy neki nem működik az energetikai védelem. Hiába hozta létre.

Visszakérdeztem: Mit csináltál? Erre ő azt válaszolta, hogy: – Megcsinálta a nap elején az alaptisztítást, védelmet is kért magának, mert előre tudta, hogy aznap az apjával kipróbálja a drogokat. Döbbent hallgatás után felvilágosítottam, hogy: Ugye nem gondolod, hogy ha te hülyeséget csinálsz az ellen is véd az energetikai védelem? Igen, hiába kérsz energetikai védelmet, ha utána te magad nyitod meg drogokkal az energetikai rendszered az alsóbb, negatív rezgéstartományú asztrális szféra felé.

És itt jön elő az a fontos univerzális szabály, hogy a tetteidért és az életedért csak te vagy a felelős! Semmilyen védőangyal és energetikai védelem nem véd meg (elnézést a megfogalmazásért) a saját hülyeségedtől. Tisztázzuk, hogy vannak bizonyos dolgok, amelyekért mi magunk vagyunk a felelősek. Tehát az is igaz, hogy hiába van rajtad a legerősebb energetikai védelem, ha te a vonat elé ugrasz, ugyanúgy péppé zúz. Tehát a tetteid következményeiért nem okolhatod sem a Forrást, sem az angyalokat, sem senkit. Itt kezdődik az önfejlesztés, ez az egyik alap, hogy vállaljuk a mentális, érzelmi, spirituális és fizikai szinteken egyaránt a felelősséget.

Felelősséget vállalunk azért is amit megteszünk, és azért is, amit nem teszünk meg. Ha vállalod a felelősséget, az azt jelenti, hogy felelni tudsz az élet kihívásaira. Nézd meg közelebbről ezt a szót: FELEL-ŐSSÉG-VÁLLALÁS

Ha úgy érzed, hogy a felelősségvállalást némely életterületen nem tudod teljes mértékben megélni, akkor keress meg bizalommal, és feloldjuk a KreatívSpirit foglalkozás keretében azon lelki blokkokat, amelyek akadályoznak téged ebben. 

 

 

 

 

MORFOGENETIKUS MEZŐ – 2. rész – Generációs Programok

MORFOGENETIKUS MEZŐ – 2. rész – Generációs Programok

Most főleg a családi morfogenetikus (ill. kvantum) mezőkről írok neked, hiszen a családi morfogenetikus mezőnk rendkívül nagy hatással van tudatalattinkra, és életünk minőségére.

Ahhoz, hogy megértsd, hogyan működik egy csoport – akár egy faj – morfogenetikus mezője, először egy kísérletet mutatok be neked:

Angliában az 1920-as években megfigyelték:  Egy kék cinege rájött, hogy az ajtók elé kitett tejes üveg tetejét átütve hozzáfér a tejhez.

Ez a tudás kis idő múlva 100 mérfölddel arrébb is megjelent, bár a cinegék általában nem repülnek 15 mérföldnél messzebbre.

1947-ben már nemcsak Angliában volt általános a cinegék tejes üveggel kapcsolatos viselkedése, hanem Hollandiában, Dániában és Svédországban is.

Időközben az idegen megszállás alatt 8 évig  ugyan szünetelt a tejkiszállítás Hollandiában, ráadásul a kék cinegék átlagosan csak 5 évig élnek. Ennek ellenére 8 év után újra megjelentek a cinegék az ajtó előtt, és megdézsmálták a tejesüvegeket.

 

Ez az ún. kritikus tömeg univerzális szabálya. Minél többen elsajátítanak egy tudást, vagy átélnek egy tapasztalatot, annál jobban megszilárdul ez az életminta, és annál többen csatlakoznak ehhez a mintához.

Ez a tudás pedig beíródik a csoport morfogenetikus mezőjébe, és akár generációk múlva is megjelenhet. Nemcsak az állatoknál, hanem az emberek esetében is működik ennek az információs térnek a hatása, amelyet nemcsak morfogenetikus mezőnek, hanem tudatmezőnek, kvantummezőnek vagy mátrixnak is szoktunk hívni.

 

Most a családi morfogenetikus mezőről szeretnék néhány érdekességet leírni neked, és máris jobban megérted, hogy miért tapasztalod azt, hogy a családban vannak, vagy voltak olyan események, amelyek ismétlődnek.

 

Amikor a lélek leszületik egy családba, azonnal elkezd hatni rá a család morfogenetikus mezője.

Ez a hatás nagyrészt nem a tudatos elménken keresztül, hanem a lelkünkön és tudatalattinkon keresztül van ránk hatással. Erősíthetünk, vagy gyengíthetünk ezen a hatáson, sőt át is alakíthatjuk ezeket a generációs mintákat, tehát mi is hatással vagyunk a morfogenetikus mezőre, mi is létrehozhatunk olyan új pozitív programokat, mintákat amelyeket “beírhatunk” ebbe a családi mezőbe.

Arról már az előző bejegyzésemben is olvashattál, hogy mi van ebben a morfogenetikus mezőben. Azt még érdemes tudni, hogy a családi morfogenetikus mezőben tárolt információk akár generációkra visszamenően is befolyásolhatják az életed. És igen: teljesen mindegy, hogy ismerted-e azt a családtagodat, akinek az energiája hatással van rád. Amikor a lelked és a tudatalattid nyitott azokra az energiákra és történésekre, amit az ősöd élt meg, akkor aktivizálódnak életedben ezek az energiák.

Például jómagam már pici korom óta imádom a lovakat, pedig a szüleimnek elvileg semmi köze nem volt a lovakhoz, sőt szegény család révén, elvileg csak álmodhattam arról, hogy valaha is lovagolni fogok. 

Aztán kiderült, hogy a dédapámnak volt egy hatalmas birtoka, és egy egész ménese, amit sajnos  elkártyázott. Tehát a lelkem innen örökölte a lóimádatot. 

 

Azt a vágyamat, miszerint a lovaglás életem meghatározó része legyen, s amely megvalósult álmot hosszú évek óta tapasztalom, kitartásomnak köszönhetem.

Igen, jó hír, hogy nemcsak a negatív generációs mintákat, hanem a pozitív örömteli mintákat is aktivizálhatjuk életminőségünk javítása érdekében.

Ha pedig úgy érzed már most szeretnéd kideríteni miért van a családodban negatív ismétlődő minta és szeretnéd ezt a mintát átalakítani, akkor szeretettel várlak az egyéni KreatívSpirit lélekoldó-önfejlesztő foglalkozásokon személyesen, vagy skype-on.